Rólunk

Preambulum

Mi, a Pro Jure Egyesület alapítói arra az elhatározásra jutottunk, hogy formálódó közösségünket intézményi keretek közé tereljük. Célunk egy olyan szervezet létrehozása, mely biztosíthatja a párbeszédet a korábbi, a jelenlegi és a majdani hallgatótársak között, ahol tudományos érdeklődésünk a legkülönbözőbb programokon keresztül kaphat teret. Közösségünk alapja az önszerveződés és a nyitottság. Tevékenységünket a későbbiekben hasonló szervezetekkel együttműködve kívánjuk folytatni. Fiatalságunkkal felvértezve vágunk neki egy valódi csapat felépítésének. Hisszük, hogy közös erőfeszítéssel, oktatóink támogatásával kitűzött céljaink megvalósíthatók.

Kik vagyunk?

A Szegedi Tudományegyetem joghallgatóiként 2015. tavaszán arra vállalkoztunk, hogy létrehozunk egy önállóan működő szervezetet. Az „egyetemi élet” színesebbé tételében aktívan kívánjuk kivenni részünket. Ennek érdekében tudományos és szabadidős programokat szervezünk. Nem titkoltan végső célunk egy vérbeli szakmai közösség létrehozása, mely együttműködik más hasonló közösségekkel, tudományos diákkörökkel. Tagjaink saját maguk szervezik meg és bonyolítják le színes programjainkat, ahol ki-ki megtalálhatja az érdeklődésének leginkább megfelelőt.

A Pro Jure Egyesület a Szegedi Joghallgatókért alapszabálya

 

Pro Jure elnökség

 

Approved
Rideg Zsófia Eszter
Program
Szekcióvezető
Approved
Horváth Kornél
Approved
Csábi Fanni
Felügyelő Bizottság
Szekcióvezető
Approved
Juhász Marina
Pénzügy
Szekcióvezető
Approved
Chugyik Bettina
Külkapcsolat
Szekcióvezető
Approved
Dóra Móczár
Marketing
Szekcióvezető

Pro Jure tagok

 

Approved
Balog Imola
Belkapcsolat
Approved
Balogh Ivett
Belkapcsolat
Approved
Dr. Rideg Sára
Belkapcsolat
Approved
Hörömpő Melitta
Belkapcsolat
Approved
Kun Kata
Belkapcsolat
Approved
Verebélyi Valentin
Belkapcsolat
Approved
Dörgő Sándor
Külkapcsolat
Approved
Klucsai Nóra
Külkapcsolat
Approved
Németh Réka
Külkapcsolat
Approved
Sápi Emese
Külkapcsolat
Approved
Szalkai András
Külkapcsolat
Approved
Tuska Alexandra
Külkapcsolat
Approved
Hegyi Eszter
Program
Approved
Komár Kinga
Program
Approved
Oláh Ágnes
Program
Approved
Rideg Zsófia Eszter
Approved
Visnyei Violetta
Approved
Dr. Kancsó János
Marketing
Approved
Dr. Németh György Attila
Approved
Dr. Pászka Imre Ágoston
Approved
Erdősi Gergely
Marketing
Approved
Gárgyán Renáta
Marketing
Approved
Hám Balázs
Marketing
Approved
Kárász Kata
Marketing
Approved
Birkás Hella
Pénzügy
Approved
Dr. Pétervári Máté
Approved
Varga Marianna
Pénzügy
Approved
Bacsa Péter Pál
Belkapcsolat, Felügyelő Bizottság
Approved
Szarvas Eszter
Külkapcsolat, Felügyelő Bizottság

Pro Jure alumni

 

Approved
Dr. Szilvási Tamás
Elnök
Dr. Zorkóczy Tamás Ügyvédi Iroda
Approved
Dr. Varga-Orvos Zoltán
Alumni
Dr. Csernus Sándor ügyvéd, Kaposvár
Approved
Vigyikán Vanda Ágota
Approved
Dr. Takács Gergő
Alumni
Szűcs és Társai Ügyvédi Iroda
Approved
Bogdány Tamás
Approved
Dr. Kövér Tamás
Alumni
Szegedi Közigazgatási- és Munkaügyi Bíróság

 

 

Egy korai kép szervezetünk történetéből rajta az “első generációs” tagokkal. A felvétel 2015 őszén a Kutatók éjszakája rendezvénysorozat után a Mojo sörözőben készült. Fél évvel korábban itt fogalmazódtak meg először azok a célok, melyeket azóta is töretlen lelkesedéssel igyekszünk követni. Fotó: Pintyi Zoltán